A hajhullás bizonyos szinten normálisnak is mondható, évszakváltáskor azonban mindig fokozottan jelentkezik. Ennek több oka is lehetséges, összegyűjtöttük a legtipikusabb okokat.
A hajhagymák nagyon érzékenyek a tápanyaghiányra, márpedig télen nem mindig tudjuk megadni szervezetünknek, amire szüksége van. Télen kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, ami vitamin és ásványi anyag hiányhoz vezet. Márciusra szervezetünk tartalékai végképp kimerülőben vannak. Pont ezért kell vigyázni a tavaszi fogyókúrákra is. A kimerült szervezetet sokszor nehezen viseli az újabb megpróbáltatást, és a drasztikus fogyókúrára is hajhullással reagál. , és hiányuk szinte azonnal megmutatkozik a haj állapotán is: fénytelen, fakó, töredezett lesz, és sokkal jobban hullik, mint szokott. Változatos étrenddel és a megfelelő nyomelemek, vitaminok pótlásával azonban pár hét alatt helyre áll a normális állapot.
Télen még kevesebb folyadékot fogyasztunk, mint nyáron. Általában a hidegben kevésbé érezzük a szomjúságot, pedig a nem elegendő folyadékfogyasztás nemcsak a bőrünkön, de a hajunkon is meglátszik. Egyrészt a méreganyagok is felhalmozódnak a szervezetünkben, másrészt vízhiányossá válik a bőr és – a fejbőr is. Napi 2-2,5 liter folyadékot fogyassz el, akár víz, akár gyógytea formájában!
Igen-igen, a csapból is ez folyik…Lehet, hogy közhely, de sajnos akkor is a stressz az egyik leggyakoribb oka a hajhullásnak. Télen a mindennapi feszültséghez, az unalmas szürke, hideg hétköznapok egyhangúságához hozzájárul még az is, hogy télen jellemzően kevesebbet is mozgunk, hiszen kinek van kedve kimozdulni?! (személyes megjegyzés..) Így még kevésbé tudjuk levezetni a mindennapokkal járó feszültséget is. A hajunk viszont nagyon érzékeny a pszichés problémákra: a stressz, az alvászavarok, a depresszió mind hajhulláshoz vezethetnek. Viszont végre itt a tavasz, így sétálj, fuss, túrázz, vagy csinálj bármit, amivel kicsit átmozgatod magad, és lehetőleg a szabad levegőn!
Viccesen hangzik, pedig nem az! A sapka kitűnően véd a hideg ellen, de gátolja a fejbőr szabad légzését, a méregtelenítést, és segíti a különböző baktériumok, gombák elszaporodását. Pont úgy, mint az állandóan hordott, túl szoros lófarok! Nem véletlen, hogy télen alakul ki a legtöbb embernél pikkelysömör és korpa is a fejbőrön is. A haj ráadásul nehezebben kezelhetővé, zsírosabbá, fénytelenné válhat a sok sapka hordástól, amelyből regenerálódni a hajunknak időre van szüksége!
- 5. Influenza, vírusok és megfázás
- 6. Szeszélyes őszi és tavaszi időjárás
- 7. Nem megfelelő hajszárítás
- 8. A fejbőr egyéb megbetegedései
Az évszakváltás során mindig gyakoribb a vírusok terjedése, a tél és tavasz fordulóján az influenza, de mindennaposak az egyéb spontán megfázások is. Maga a szervezetben lévő gyulladás is okozhatja a hajhullást, de a legjobban az ellene szedett rengeteg gyógyszer, és főleg az antibiotikumok okozzák a problémát. Az antibiotikum nemcsak a bélflórát boríthatja fel, hanem hajhulláshoz is vezethet.
Ősszel és télen a nem megfelelő táplálkozás, folyadékfogyasztás, és a kinti-benti hőmérséklet közti különbség, a benti száraz levegő miatt sokkal jellemzőbb a száraz bőr, mint egyébként. A tavaszi, szeszélyes időjárás pedig szintén nem kedvez ennek a jelenségnek. A száraz bőr pedig a fejbőrön ugyanúgy jelentkezik, mint a test többi részén…
Ugye mindenki hallotta már az anyukájától ezerszer, hogy – szárítsd meg jól a hajad, mert megfázik a fejed-. Sokszor legyintettünk rá, hogy persze, pedig egyáltalán nem mondtak butaságot! A hajhullás egyik leggyakoribb oka a lokális gyulladás, amit a legegyszerűbb úgy összeszedni, ha a fejbőr megfázik. Ahogy tavasszal megérkeznek az első napsugarak, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy már itt a jó idő, ősszel pedig még nem hisszük el, hogy elmúlt a meleg nyár, így nem szentelünk elég időt a haj megfelelő megszárítására, akár otthonról rohanva, akár uszodából elindulva. Pedig a legkisebb vizes folt is segíti a hűvös tavaszi napokon a fejbőr gyulladásos, megfázásos megbetegedéseit. Így szánj elég időt a hajszárításra is, pont, ahogy Anyukád javasolta! 🙂
Nagyon gyakori jelenség, hogy a pikkelysömörös, vagy korpás fejbőr problémák hajhullással párosulnak. Mivel tavasszal gyakran fellángolnak ezek a bőrproblémák, a fejbőr gyulladása, és a lerakódások, plakk-képződések miatt a fejbőr nem tud megfelelően lélegezni, a fejbőr vérkeringése sem működik tökéletesen, így a hajhagymák sem tudnak egészségesen működni, amely hajhulláshoz vezethet.
#PhytoTipp: Ha hajhullást észlelsz, érdemes orvoshoz fordulnod egy egyszerű kontroll vizsgálat érdekében, hiszen a hajhullás hátterében a fent említett okok mellett kóros elváltozás is állhat, és egy vérvétel is könnyen felfedheti a lappangó problémát!
Gyors és hatékony megoldások hajhullás ellen
______________________________________________________________________________________
A két legfontosabb dolog:
-
esetleges gyulladás esetén a gyulladás mihamarabbi csökkentése
-
a fejbőr vér -, és nyirokkeringése helyre álljon, hiszen a hajhagymák csak így tudnak gyorsan regenerálódni.
Harkányi Gógyvíz Sampon
A Thermal Harkányi Gyógyvíz Sampon a gyógyvíz nyomelem és B5, B3 és B1-vitamintartalmánál fogva elősegíti a haj és a fejbőr regenerációját.
- Hatóanyagai révén javítja a haj formatartását. Hajápoló komponensei elősegítik az egészséges hajszálak képződését. Mindenféle hajtípusra ajánlott, megkönnyíti a haj kifésülhetőségét is. Ha kisebb mértékben, de észleled a hajhullás jeleit kiváló választás megelőzésre, és a normális állapot visszaállítására.
Hévíz gyógyvíz sampon
A Thermal Hévíz Gyógyvíz Sampon a hévízi gyógyvíz mikro- és nyomelem tartalmánál fogva, illetve különleges összetevőinek, mint a mandulatej hidrolizátum a hatékony tisztítás mellett az egészséges hajszálak képződését is serkenti.
- Gyorsan a kedvenc samponod lesz, hiszen a Thermal Hévíz Sampon táplálja a hajhagymákat is így segíti elő az egészséges, kevésbé töredezett hajszálak képződését, és serkenti a hajnövekedést, amely hamar mutatkozni fog hajkoronád ragyogásában! Ha kisebb mértékben, de észleled a hajhullás jeleit kiváló választás megelőzésre, és a normális állapot visszaállítására.
Kék-Lukács Sampon
Ha már tényleg nagy mértékben hullik a hajad, a Kék-Lukács Sampon lehet a megoldás számodra. Egy olyan gyógynövényes sampon, amely a fejbőr vér és nyirokkeringésének serkentése által eredményesen kezeli a különböző haj és fejbőr problémákat.
- Gyógysampon, így klasszikus hajmosásra nem ajánlott, ha hosszú a hajad, hiszen az egész flakont el kéne hozzá használnod. Először mosd meg a hajad egy “sima” samponnal, a fent említett két gyógyvizes sampon közöl bármelyiket jó szívvel ajánljuk, majd alkalmazd a Kék-Lukács Sampont csak a fejbőrödre, a használati utasítás szerint. Már két hét után érződik a hatása! Eredetileg pikkelysömörös, és korpás fejbőr kezelésére lett kifejlesztve, viszont hatásmechanizmusának köszönhetően a legjobb választás lehet a hajhullás kezelésére is!
A sampon mellett az sem mindegy, hogy milyen pakolást, balzsamot, vagy hajvégápoló olajat használsz!
A túlzásba vitt kemikáliák szintén csak ártanak a haj szerkezetének, és nyilván a hajhulláson sem segítenek pozitív irányban! Éppen ezért inkább olyat válassz, amely gyógyhatásával inkább segít a hajhulláson is!
Thermal Haj és fejbőrápoló krém
A Thermal Haj és Fejbőrápoló krém az egyik legjobb dolog az üzletben! Pakolásként és balzsamként is használható, gyógyvíz, boróka olaj és extra vitamin tartalma pedig nemcsak a hajhullást segít megszüntetni, hanem segíti az erős és egészsége hajszál-szerkezet kialakulását is.
A gyógyvízen és boróka illóolajon túl búza-protein hidrolizátumot, E-, B1-, B3-, B5 és H-vitamint tartalmaz, amelyek segítik az ép hajszál-képződést, a vérkeringés serkentést és az és a hajhagymák regenerációját. Ráadásul a korpásodás és pikkelysömör tüneteinek csökkentése mellett javítja a hajszínt meghatározó pigment-anyagok képződését és stabilitását is. A hajad gyorsan meghálálja, igazi ajándék számára és nemcsak hajhullás esetén!
Hidegensajtolt Szőlőmag olaj
A természet ajándéka a Szőlőmag olaj! Kívülről-belülről ápolja és táplálja az egész szervezetet! Szintén pakolásként és hajvégápolóként is alkalmazhatod, antioxidáns hatása révén javítja a fejbőr vérkeringését, megerősíti a hajhagymákat, megelőzi és csökkenti a hajhullást.
A hajas fejbőr és a hajvégek egyik legjobb barátja! A fejbőrbe masszírozva képes megerősíteni a hajhagymákat, ezáltal megszüntetni a hajhullás tüneteit. Beindítja a bőr kollagéntermelését, az egyik legjobb csodaszer a száraz bőrre, ráadásul rugalmassá, feszessé teszi azt, kívülről-belülről fékezi a korai öregedés jeleit (persze most nem a fejbőrre gondoltunk! ;-))
Rozmaring olaj
A természet másik ajándéka a Rozmaring olaj! Vérkeringés és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően hatékonyan szünteti meg a hajhullást, akár samponba, akár pakolásba keverve!
A népi gyógyászatban már régóta ismert jótékony hatása. Általában ízületi problémákra használják, mert kevesen ismerik fel, hogy ugyanannak a hatásmechanizmusnak köszönhetően más problémákon is könnyedén segíthet. A fejbőr vér és nyirokkeringését fokozza, így gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Magában sose használd, mindig oldatként. A samponodba, a pakolásba is beleteheted, vagy akár hajmosás után is alkalmazhatod az öblítővízbe csepegtetve. Korpásodás és pikkelysömörös fejbőr esetén is érdemes kipróbálni.
PhytoTipp, ami nekünk is bevált
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján (saját és a vásárlóink visszajelzései alapján) összeállítottunk két csomagot, amely a leghatékonyabbaknak bizonyult a hajhullás ellen. Ráadásul, csomagban mindig olcsóbb! 😉
Hajhullás elleni alapcsomag
A három leghatékonyabb terméket tartalmazza egyszerre, amelyek gyors megoldást nyújtanak a hajhullás megszüntetésére:
- A csomag tartalma:
- Thermal Haj és fejbőrápoló készítmény – pakolásként mindenképpen alkalmazd egy héten legalább kétszer, de balzsamként is alkalmazhatod!
- Harkányi Gyógyvíz Sampon – Ásványi anyag, és vitamin tartalma a gyógyvíz vérkeringés serkentő hatásával kiegészítve segíti a fejbőr és a hajhagymák regenerálódását
- Kék-Lukács Sampon – Gyógynövényes sampon, melyet a hajad megtisztítása után csak a fejbőrödön szükséges alkalmazni, 2-3 percig rajta hagyva, hogy kitudja fejteni jótékony hatását.
- Harkányi gyógyvíz sampont és Haj és fejbőrápoló készítményt a mindennapokba is nyugodtan beiktathatod, míg a Kék-Lukács Sampont csak kiegészítésként, kúra szerűen érdemes alkalmaznod.
Hajhullás elleni normál csomag
A három leghatékonyabb terméket tartalmazza egyszerre, kiegészítve a szőlőmag olajjal.
- A csomag tartalma:
- Thermal Haj és fejbőrápoló készítmény – pakolásként mindenképpen alkalmazd egy héten legalább kétszer, de balzsamként is alkalmazhatod!
- Harkányi Gyógyvíz Sampon – Ásványi anyag, és vitamin tartalma a gyógyvíz vérkeringés serkentő hatásával kiegészítve segíti a fejbőr és a hajhagymák regenerálódását
- Kék-Lukács Sampon – Gyógynövényes sampon, melyet a hajad megtisztítása után csak a fejbőrödön szükséges alkalmazni, 2-3 percig rajta hagyva, hogy kitudja fejteni jótékony hatását.
- Szőlőmag olaj (250 ml)- Kívülről és belülről is csodát tesz (nemcsak) a hajaddal! Kívülről pakolásként és hajvégápoló olajként is alkalmazhatod, belülről akár kúraszerűen akár a napi főzési rutinba beiktatva.
A Harkányi gyógyvíz sampont és Haj és fejbőrápoló készítményt a mindennapokba is nyugodtan beiktathatod, míg a Kék-Lukács Sampont, csak kiegészítésként, kúra szerűen alkalmazd. A szőlőmag olajjal kívülről belülről erősítheted immunrendszered, bőröd és hajad egyaránt!