A fekély, felfekvés kezelésére szolgáló Kék-Lukács Kék kenőcs („eredeti Kék Lukács krém”) kereskedelmi forgalmazása megszűnt 2015-ben.
A kék kenőcs jelenleg gyógyszerré való törzskönyvezés alatt áll, részben azért, mert a antibiotikumot is tartalmaz, részben azért, hogy a későbbiekben minél több emberhez el tudjon jutni. A magyar jogszabályok értelmében azonban ez az idő alatt nem lehet kereskedelmi forgalomban árusítani.
A többi Kék-Lukács terméket továbbra is forgalmazzuk üzletünkben!
A többi Kék-Lukács termék, és a PhytoKert széles termékpalettája bőven kínál viszont kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmazó alternatívákat a kék kenőcsre, arról nem beszélve, hogy a „verébre ne lőjünk ágyúval” elv értelmében számos problémára nem szükséges antibiotikumos krém alkalmazása, sőt sok esetben inkább kerülendő, illetve sok esetében nem is a Kék kenőcs legmegfelelőbb választás.
Milyen problémára szeretnéd használni?
Igyekszünk segíteni a megfelelő alternatíva megtalálásában, így alább minden esetleges felhasználási területre megtalálod a kifejezetten az arra a problémára kifejlesztett terméket. Ezek az esetek 95%-ábán működő termékek, hiszen valóban az adott probléma célzott megoldására fejlesztették ki. A felsorolásban csak a leggyakrabban vásárolt termékeket soroljuk fel, a teljes palettát az egyes aloldalakon találod meg.
Selyembalzsam
- A magyar gyógyszerészek által kifejlesztett krém alapja a méhviasz és propolisz, amelyek természetes antibiotikumok, így erős vírus, gomba és baktérium ölő hatással rendelkezik. A méz az egyik legerősebb természetes hidratáló hatóanyag, így vazelin tartalmával kiegészülve nem engedi, hogy a seb kiszáradjon, természetes D-vitamin tartalma pedig beindítja a hámregenerációt, elősegíti a szövetek regenerálódását, így a kisebb sebeket egy – két napon belül eltünteti.
Kék-Lukács Körömvirág krém
- A hidratáló típusú krém körömvirág kivonaton kívül borágó, ligetszépe és szőlőmagolajat tartalmaz. Alkalmas gyulladt bőr kezelésére, hámosodás elősegítésére, visszérgyulladásra, érdes, horzsolt bőr regenerálására, száraz, repedezett bőr hidratálására, bőrfelszín megújítására, bőrnyugtatásra, erősen igénybe vett kéz és láb ápolására.
Serafim Körömvirág krém
- Extra szűz olívaolaj, shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, körömvirág kivonatot, teafa és geránium illóolajat, E-vitamint tartalmazó készítmény, amely intenzív hidratáló hatású, hatóanyagainak köszönhetően gyulladáscsökkentő, viszketéscsillapító, hámregeneráló hatású, teafa és méhviasz tartalmának köszönhetően pedig antibakteriális.
Axibent regeneráló krém
- A bentonitot széles körben alkalmazzák az egészséges, fiatalos bőr megőrzésére, a száraz, repedezett, gyulladásos bőr ápolására és regenerálására. A krém a testfelület bármely részén használható, a nyálkahártyát leszámítva. Szabályozza a faggyútermelést, optimalizálja a bőr vízháztartását, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású. Eltávolítja az elhalt sejteket, segíti az új sejtek keletkezését.
Ekcéma, pikkelysömör kezelése során érdemes arra törekedni, hogy antibiotikum és szteroid mentes készítményekkel érjük el a tünetmentes állapotot, mivel ezek gyógyíthatatlan betegségek, így a bőr még kitettebb annak, hogy hozzászokik az alkalmazott készítmény hatóanyagaihoz. Viszont minél erősebb készítményt használunk, annál nehezebb lesz hosszútávon természetesre cserélni.
Selyembalzsam
- A magyar gyógyszerészek által kifejlesztett krém alapja a méhviasz és propolisz, amelyek természetes antibiotikumok, így erős vírus, gomba és baktérium ölő hatással rendelkezik. A méz az egyik legerősebb természetes hidratáló hatóanyag, így vazelin tartalmával kiegészülve nem engedi, hogy a seb kiszáradjon, természetes D-vitamin tartalma pedig beindítja a hámregenerációt, elősegíti a szövetek regenerálódását, így a kisebb sebeket egy – két napon belül eltünteti.
Kék-Lukács Bőrpuhító krém (Pikkelystop krém)
A Pikkely-stop krém kifejezetten az ekcéma és a pikkelysömör kezelésére lett kifejlesztve, elősegíti az új sejtréteg kialakulását, miközben a régi sejtektől megszabadítja a szervezetet. Gyorsan és hatékonyan szünteti meg a viszketés tüneteit.Megakadályozza a hajlatokban a bőr kirepedezését, így a fertőződést, gombásodást. Egyik hatóanyagának köszönhetően kiöli a pikkelyek közé bújt baktériumokat. A kenőccsel legtöbbször az ekcéma és pikkelysömör mindegyik formája eredményesen kezelhető, valamint a felszíni sejtburjánzásokat, pikkelyesedést is gátolja, gyógyítja.
Serafim Körömvirág krém
- Extra szűz olívaolaj, shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, körömvirág kivonatot, teafa és geránium illóolajat, E-vitamint tartalmazó készítmény, amely intenzív hidratáló hatású, hatóanyagainak köszönhetően gyulladáscsökkentő, viszketéscsillapító, hámregeneráló hatású, teafa és méhviasz tartalmának köszönhetően pedig antibakteriális.
Axibent regeneráló krém
- A bentonitot széles körben alkalmazzák az egészséges, fiatalos bőr megőrzésére, a száraz, repedezett, gyulladásos bőr ápolására és regenerálására. A krém a testfelület bármely részén használható, a nyálkahártyát leszámítva. Szabályozza a faggyútermelést, optimalizálja a bőr vízháztartását, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású. Eltávolítja az elhalt sejteket, segíti az új sejtek keletkezését.
Kék-Lukács Vadgesztenyés krém
- Erős gyulladáscsökkentő hatásának és fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően sikerrel alkalmazzák aranyér kezelésére. Gyorsítja és helyreállítja a vérkeringést, segíti a hámregenerációt. A Kék kenőcshöz hasonlóan kék kamillakivonatot és körömvirágot is tartalmaz, amelyek tovább növelik hatékonyságát.
Lenmag liszt őrlemény 40 dkg
- Rendszeres fogyasztásával és megfelelő folyadékbevitellel megelőzheti a székrekedést, hiszen enyhén hashajtó hatású, gyulladáscsökkentő hatású, így csökkentheti és megelőzheti az aranyeres panaszokat, valamint a szervezet egyéb gyulladásos folyamatait, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, vérrögképződés kialakulását. A bélrendszeri rákbetegségeket megelőzését is segítheti.
Kék-Lukács Aknestop krém
Közvetlenül a pattanásokra és krémként is alkalmazható, hiszen a többi piacon kapható készítménnyel ellentétben, nem szárít, hanem hidratáló hatású. Erős gyulladáscsökkentő, baktériumölő és hámregeneráló hatású, egy – két napon belül megszünteti a már kialakult pattanásokat, de krémként, kúraszerűen alkalmazva, hosszútávon képes megszüntetni a túlzott faggyútermelést, amely részben a pattanásosodást okozza.
Kék-Lukács Aknestop forte krém
Az Aknestop továbbfejlesztett változata, amely kifejezetten furunkulusok és a súlyos, bakteriális eredetű pattanásos bőrproblémák megszüntetésére lett kifejlesztve. Maradandó nyomok nélkül tünteti el a pattanásokat. Az Aknestophoz hasonlóan a teljes arcbőrre is használhatod, nemcsak a pöttyökre, hiszen hidratálja bőröd ahelyett, hogy szárítaná.
Kakaóvajas arctisztító szappan teafaolajjal
A megfelelő krém használata mellett a pattanásosodást a megfelelő arctisztítással könnyebben megelőzhető. Érdemes kipróbálni a natúr, NLS, mesterséges szín és illatanyagmentes Serafim Kakaóvajas – Teafaolajos Arctisztító szappant használatát a bőrtisztításához, amely nemcsak gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, de egyben hidratáló hatással is rendelkezik.
Selyembalzsam
A méhviasz, propolisz gyulladáscsökkentő, vírus, gomba és baktériumölő hatásának köszönhetően gyorsan elmulasztja a pattanásokat. Hámregeneráló és hidratáló hatásának köszönhetően nyom nélkül mulasztja el a pattanásokat.
Thermal Herpesz krém
A krém a Herpes simplex vírus okozta fertőzés következtében keletkező hólyagocskák kialakulását, azok pörkösödését fékezi, akadályozza meg, valamint az égető-viszkető kellemetlen bőrérzet kialakulását előzi meg. A már képződött hólyagocskák kifejlődését visszafogja és megakadályozza a pörkösödést. A krém természetes hatóanyagai a szokásos gyógyulási időt lerövidítik.
Selyembalzsam
A természetes hatóanyagokat tartalmazó krém méz és propolisz tartalma vírusölő, hámregeneráló és hidratáló hatásának köszönhetően gyorsan enyhíti a herpesz tüneteit, a hegesedést, csökkenti a viszkető,égető fájdalmat rendszeres alkalmazásával pedig megakadályozhatja a kialakulását. Ha gyakori herpesz problémával küzd érdemes kipróbálni a Selyembalzsam Ajakápoló készítményt.
Kék-Lukács Gombastop krém
A Kék-Lukács Gombastop krém a test teljes felületén használható a különböző gombás eredetű fertőzésekre, kivéve nyálkahártya, mivel vérkeringés fokozó hatású. A természetes hatóanyagokat tartalmazó készítményt az esetek 95%-ban sikerrel alkalmazzák gombás fertőzések kezelésére. A bőr és lábgomba egy-két héten belül sikerrel megszüntethető, míg a körömgomba esetében a teljes gyógyulás hosszabb időt vehet igénybe.
Selyembalzsam
Láb-, és bőrgomba esetén sikerrel alkalmazható a méz és propolisz tartalmú Selyembalzsam, amely gombaölő hatása mellett csökkenti a viszketést, hidratálja a bőrfelületet és beindítja a természetes hámregenerációt. Hüvely gomba esetén is használható.
Kék-Lukács Dermatosa krém
A Kék Lukács Dermatosa krém, kifejezetten borotválkozás utáni bőrápolásra lett kifejlesztve. Phytsphingosine tartalma a bőr védő-baktériumflóráját normalizálja, újratanítja a bőrt a normális működésre. Emellett ricinusolajat tartalmaz, ami segít megnyugtatni és regenerálni a szőrtelenítéstől begyulladt, kipattogzott bőrt és csökkenti a fellépő bőrirritációt. Gazdag A, E, és F-vitaminokban, a sheavajnak köszönhetően pedig, hosszan tartó, intenzív hidratálást biztosít.
Kék-Lukács Aknestop krém
Közvetlenül a pattanásokra és krémként is alkalmazható, hiszen a többi piacon kapható készítménnyel ellentétben, nem szárít, hanem hidratáló hatású. Erős gyulladáscsökkentő, baktériumölő és hámregeneráló hatású, egy – két napon belül megszünteti a már kialakult pattanásokat, de krémként, kúraszerűen alkalmazva, hosszútávon képes megszüntetni a túlzott faggyútermelést, amely részben a pattanásosodást okozza.
Serafim tengeri só szappan
A sószappan több mint 50%-ban tengeri sót tartalmaz, összehúzza a pórusokat, eltávolítja az elhalt hámsejteket. Sheavaj tartalma csökkenti a bőr szárazságát, a foltok és ráncok kialakulását, segít az egészséges bőr megőrzésében. A tengeri só antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatása is érvényeszül benne. A só szemcséi enyhén masszírozzák a bőrt javítják annak vérellátását ledörzsölik az elhalt hámsejteket és eltávolítják a méreganyagokat. A szappanban lévő shea vaj egyedülállóan hidratálja és fiatalítja a bőrt.
Selyembalzsam
Méz és propolisz tartalmának köszönhetően, a Selyembalzsam, intenzív gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatással rendelkezik, hasonlóan a pattanások kezeléséhez, szőrtüszőgyulladás kezelése során is. Szőrtelenítés után gyengéden nyugtatja a bőrt és megelőzi annak kiszáradását, amely elősegíti a szőrtüszőgyulladás kialakulását.
Kék-Lukács Sárga kenőcs
Troxerutin tartalmával fogva a krém hatására az érfalak megerősödnek, rugalmasabbá válnak, így képes csökkenteni, megelőzni a rosaecas bőrproblémák tüneteit.
Kék-Lukács Körömvirág krém
- A hidratáló típusú krém körömvirág kivonaton kívül borágó, ligetszépe és szőlőmagolajat tartalmaz. Alkalmas gyulladt bőr kezelésére, hámosodás elősegítésére, visszérgyulladásra, érdes, horzsolt bőr regenerálására, száraz, repedezett bőr hidratálására, bőrfelszín megújítására, bőrnyugtatásra, erősen igénybe vett kéz és láb ápolására.
Hidegensajtolt szőlőmag olaj
- A hidegnsajtolt szőlőmag olaj belülről és kívülről egyaránt segíti a rosacea tüneteinek csökkentését. Beindítja a bőr kollagéntermelését, ezáltal rugalmassá, feszessé teszi azt, megelőzi korai öregedését. A bőrbe könnyen és gyorsan felszívódik, kiváló a száraz, érett bőr ápolására, és ekcéma, pikkelysömör tüneteinek a kezelésére is
.
Axibent regeneráló krém
- A bentonitot széles körben alkalmazzák az egészséges, fiatalos bőr megőrzésére, a száraz, repedezett, gyulladásos bőr ápolására és regenerálására. A krém a testfelület bármely részén használható, a nyálkahártyát leszámítva. Szabályozza a faggyútermelést, optimalizálja a bőr vízháztartását, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású. Eltávolítja az elhalt sejteket, segíti az új sejtek keletkezését.
Selyembalzsam
- A magyar gyógyszerészek által kifejlesztett Selyembalzsam krém alapja a méhviasz és propolisz, amelyek természetes antibiotikumok, így erős vírus, gomba és baktérium ölő hatással rendelkezik. A méz az egyik legerősebb természetes hidratáló hatóanyag, így a Selyembalzsam vazelin tartalmával kiegészülve nem engedi, hogy a seb kiszáradjon, természetes D-vitamin tartalma pedig beindítja a hámregenerációt, elősegíti a szövetek regenerálódását, így a kisebb sebeket egy – két napon belül eltünteti.
Kék-Lukács Körömvirág krém
- A hidratáló típusú krém körömvirág kivonaton kívül borágó, ligetszépe és szőlőmagolajat tartalmaz. Alkalmas gyulladt bőr kezelésére, hámosodás elősegítésére, visszérgyulladásra, érdes, horzsolt bőr regenerálására, száraz, repedezett bőr hidratálására, bőrfelszín megújítására, bőrnyugtatásra, erősen igénybe vett kéz és láb ápolására.
Serafim Körömvirág krém
- Extra szűz olívaolaj, shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, körömvirág kivonatot, teafa és geránium illóolajat, E-vitamint tartalmazó készítmény, amely intenzív hidratáló hatású, hatóanyagainak köszönhetően gyulladáscsökkentő, viszketéscsillapító, hámregeneráló hatású, teafa és méhviasz tartalmának köszönhetően pedig antibakteriális.
Axibent regeneráló krém
- A bentonitot széles körben alkalmazzák az egészséges, fiatalos bőr megőrzésére, a száraz, repedezett, gyulladásos bőr ápolására és regenerálására. A krém a testfelület bármely részén használható, a nyálkahártyát leszámítva. Szabályozza a faggyútermelést, optimalizálja a bőr vízháztartását, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású. Eltávolítja az elhalt sejteket, segíti az új sejtek keletkezését.
Kék - Lukács Sárga kenőcs
Troxerutin tartalmával fogva a krém hatására az érfalak megerősödnek, rugalmasabbá válnak, így megszünteti a fáradt lábérzést, a lábgörcsöket, a hidegláb érzést. Képes helyre állítani a perifériás vérkeringést, így megelőzni az újabb visszerek, érszűkület és fekélyesedés kialakulását. MIND VISSZÉR, MIND ÉRSZŰKÜLET ESETÉN SIKERREL ALKALMAZHATÓ!
Lipollis Lóbalzsam komplex
Feketenadály gyökér, árnika, vadgesztenye, rozmaring kivonat tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású krém, mentol, kámfor tartalma nyugtató, hűsítő hatású, kapszaicin tartalma pedig vérkeringés serkentő hatású, ezáltal élénkíti a perifériás vérkeringést, megszünteti a hidegláb érzést, a lábgörcsöket.
Vörös szőlőmag őrlemény
Érdemes krémek használata mellett kúraszerűen kék szőlőmag őrleményt is fogyasztani, amely fő hatóanyaga, a rezveratrol, amely a kutatások alapján növeli az érfalak rugalmasságát, de a krémekkel ellentétben, belülről képes ezt a hatást kifejteni. A kúra időtartama 3 hónapot jelent, mindennap egy evőkanál szőlőmag őrleményt érdemes fogyasztani turmixba, joghurtba keverve. A 3 hónap után érdemes 1 hónap szünetet tartani. Egyedül abban az esetben nem alkalmazható, ha vérhígítót szed valaki!
Kék-Lukács Körömvirág krém
- A hidratáló típusú krém körömvirág kivonaton kívül borágó, ligetszépe és szőlőmagolajat tartalmaz. Alkalmas gyulladt bőr kezelésére, hámosodás elősegítésére, visszérgyulladásra, érdes, horzsolt bőr regenerálására, száraz, repedezett bőr hidratálására, bőrfelszín megújítására, bőrnyugtatásra, erősen igénybe vett kéz és láb ápolására.
Kék - Lukács Rozmaringos frissítő krém
A krém használata enyhítheti, vagy megszüntetheti a reumatikus eredetű és végtagfájdalmakat, csökkenti az ízületi gyulladást, alkalmazható továbbá zúzódások, izomláz kezelésére, sportolók esetében pedig bemelegítésre, izomduzzanat eltüntetésére is. Olyan erős gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása van, hogy köszvényesek is sok esetben sikerrel alkalmazzák.
Lipollis Lóbalzsam komplex
Feketenadály gyökér, árnika, vadgesztenye, rozmaring kivonat tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású krém, mentol, kámfor tartalma nyugtató, hűsítő hatású, kapszaicin tartalma pedig vérkeringés serkentő hatású, ezáltal bemelegíti az izomzatot és az ízületeket, így elkerülhetőek a további sérülések, húzódások.
Kék-Lukács Gyógynövényes frissítő krém
A gyógynövényes frissítő krém elsősorban a fáradt láb, és izomfájdalmak kezelésére lett kifejlesztve. Hatóanyagai alapján az erős izom és ízületi fájdalmak, izomláz és erős reumatikus fájdalmak esetében várható pozitív hatás.
Kék-Lukács Reparens gél
A Kék Lukács RepaRens Gélt hát-, derék-, nyakfájás és egyéb mozgásszervi panaszok fennállása esetén ajánlott alkalmazni. Gyorsan beszívódó készítmény, felnőttek részére. A készítmény növényi összetevői (árnika, vadgesztenye, fekete nadálytő) jótékonyan hatnak izomhúzódás, izomláz, megerőltető munka illetve gyógytorna esetén.
Reméljük megtaláltad a problémádra legmegfelelő megoldást a PhytoKert termékei között.
Bármilyen kérdésed lenne, forduljon hozzánk bizalommal, elérhetőségeink bármelyikén!
Ha súlyos fekélyes, felfekvéssel járó problémád, vagy súlyos fokú égési sérülésed van, jelenleg egyedül a feltaláló gyógyszerész úr, Dr. Lukács Károly patikájából lehetséges a Kék kenőcs utánvétes beszerzése, a következő telefonszámon:
06-82-720-312 hétköznapokon,8 -16 óra között.
Bízunk benne, hogy tudtunk segíteni, csodás napot kívánunk!
PhytoKert